Család jog, válás – Válóperes, családjogi szakjogász ügyvéd

Válóperes családjogi szakjogász ügyvédként egyik kiemelt területem a családjog. Azon belül pedig a bontóper vagy közismertebb nevén válás és az ahhoz kapcsolódó vagyonmegosztás. Ezen kívül foglalkozom még egyéb családjogi perekkel, tartásdíj érvényesítése, szülői felügyelet gyakorlásának meghatározása, megváltoztatása, gyermekelhelyezés, peres és peren kívüli ügyvédi képviselettel. A célom, az, hogy a családjogi ügyével felkereső ügyfél az eljárás végén elégedetten távozzon. Ezért, a hozzám forduló ügyfelek részére minden esetben teljes körű tájékoztatást nyújtok arról, hogy az adott ügyben mire lehet számítani. Minden esetben törekszünk a peren kívüli megállapodásra. Azonban, ha ez nem megoldható, akkor ismertetésre kerülnek az ügyben elérhető valamennyi jogi lehetőségek. Az ügyféllel átbeszéljük, hogy a jogilag lehetséges változatok közül melyik alternatíva felel meg legjobban az ügyében, majd ezt követően  személyre szabott stratégia alapján történik a hatékony jogi képviselet.  Fontosnak tartom, hogy szakterületemen folyamatosan, magas szinten képezzem magam: 2020-ban az ELTE  családjogi szakjogász posztgraduális szakképzésén „jeles” minősítésű végzettséget szereztem.

Az alábbi ügyekben vállalok családjogi képviseletet:


Vegye fel velem a kapcsolatot vagy kérdezzen Online!