Az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés a gyermektartásdíjjal kapcsolatban érkezik hozzám.
Az alábbiakban ezért röviden megpróbálom összefoglalni az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. (Megjegyzem, hogy az Eötvös Lóránd Tudományegyetem (ELTE) Családjogi szakjogász posztgraduális képzésén, a szakdolgozatomat a gyermektartásdíjról, azon belül a továbbtanuló, nagykorú gyermek tartásával összefüggő kérdésekről írtam. A diplomamunka több mint 80 oldal terjedelmű, amely a gyermektartásdíjnak csak egy apróbb szeletével fogalalkozik. Így a – terjedelmi korlátok miatt- a gyermektartásdíjjal kapcsolatban valóban csak a leglényegesebb kérdéseket fogom tudni itt a Tisztelt Olvasó részére bemutatni.

A gyermektartásdíj

A gyermek szülői felügyeletét ellátó személy, a szülői felügyelet egyik részeként, a gyermeke tartásáról is köteles gondoskodni.
Amennyiben a felek már nem élnek együtt (elválnak vagy szétköltöznek), akkor az egyik szülő a gyermekéről természetben gondoskodik, a másik szülő pedig a tartást elsősorban pénzben szolgáltatja (ez utóbbit nevezzük gyermektartásdíjnak).

A jogszabály kiemeli, hogy a kiskorú gyermek tartására a szülő tartásának korlátozásával is köteles, vagyis a szülő nem hivatkozhat arra, hogy saját szükséges tartása veszélyben van, így gyermekét nem tudja eltartani.

A gyermektartásdíj a gyermek indokolt szükségleteinek kielégítésére szolgál. Indokolt szükségletnek minősül: a gyermek megélhetésének költségei, élelmezése, ruháztatása, iskoláztatásával lakhatásával, egészségügyi ellátásával járó rendszeres kiadások.

A tartásra köteles szülő, olyan, a gyermek érdekében álló rendkívüli kiadások arányos részét is köteles megtéríteni, amelynek fedezését a tartásdíj kellő előrelátás mellett sem biztosítja.

A gyermektartásdíj összege

A gyermektartásdíjat elsődlegesen a szülők határozzák, arról megállapodhatnak, hiszen ők ismerik legjobban a gyermeküket és egymás helyzetét. Ebben az esetben a megállapodásukat egy egyezségi okiratba célszerű foglalni, majd a bírósághoz benyújtani. A bíróság abban az esetben fogadja el a megállapodást, ha az nem ellentétes a gyermek érdekeivel.

Lehetőség van arra is, hogy a tartásra kötelezett szülő nem havonta fizet tartásdíjat, hanem vagyontárgy (például ingatlan) vagy pénzösszeg egyszeri juttatásával tesz eleget a tartásdíj fizetési kötelezettségének. Ekkor meg kell határozni a gyermektartásdíj összegét, és azt az időtartamot, amely időtartamra a gyermektartásdíj fizetés alól mentesül a vagyontárgyat vagy pénzösszeget juttató fél. A megállapodás akkor érvényes ha gyámhivatal, vagy bíróság jóváhagyja.

Amennyiben nem tudnak a felek megállapodni a gyermektartásdíjban, akkor a bíróság dönt erről.

A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelembe kell venni.
1. A gyermek indokolt szükségleteit
2. Mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét;
3. A szülők háztartásában eltartott más – saját, mostoha vagy nevelt – gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli;
4. A gyermek saját jövedelmét; és
5. A gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat.

A gyermektartásdíj összegének meghatározása, létezik gyermektartásdíj kalkulátor?

A tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában, kell meghatározni. Az átlagos jövedelem megállapításánál rendszerint a kötelezettnek a kereset megindítását megelőző egy évi összes jövedelmére figyelemmel kell lenni.
A tartásdíj összegét csökkentő tényező, hogy maximum a tartásra kötelezett szülő jövedelmének 50%-áig lehet tartási igényt érvényesíteni a tartásra kötelezettel szemben.

A törvény lehetőséget ad arra, hogy a felek, vagy a bíróság az inflációt figyelembe vegyék és a tartásdíjat úgy határozzák meg, hogy minden év január 1. napjától a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves fogyasztói árindex növekedésének mértékével – külön intézkedés nélkül – módosuljon. Ezáltal elkerülhetővé válik, hogy az infláció miatt a tartásdíjra jogosult szülőnek a bíróságon kelljen az infláció miatt a tartásdíj emelését kezdeményezni, mivel ezáltal minden év elején automatikusan emelésre kerül.

Ahogy látható nem létezik olyan kalkulátor, ami a gyermektartásdíjat az adatok beírásával „kidobná”, hanem a gyermektartásdíjat a bíróság állapítja meg a fenti feltételek körültekintő figyelembe vételével. Ezzel szemben például Németországban, Svájcban egy táblázat alapján meg lehet tudni, hogy egy adott korú gyermeknek milyen minimum szükségletei vannak. Magyarországon azonban nem ilyen rendszer működik.

Tartásdíj érvényesítése visszamenőleg

A tartásdíjat a jövőre és a keresetlevél benyújtását megelőző hat hónapra lehet visszamenőlegesen érvényesíteni. Ennél régebbi időre pedig akkor, ha a tartásdíj érvényesítésével alapos ok miatt késlekedett (például kórházi kezelés miatt nem tudott korábban pert indítani) Ebben az esetben is legfeljebb azonban három évre visszamenőleg kérhető a gyermektartásdíj.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása

A továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul.
Szükséges tanulmánynak minősül: az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése.

Nem köteles a szülő a nagykorú gyermekét eltartani ha:
1. Ha a gyermek tartásra érdemtelen
2. Ha a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget;
3. ha a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.
4. ha a a tartásra kötelezett szülővel ,kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot

25. életévét betöltött gyermek után a szülő csak kivételesen indokolt esetben köteles tartásdíjat fizetni.

A tartásdíj felemelése vagy leszállítása

A törvény abban az esetben teszi lehetővé a már megállapított tartás felemelését ,vagy leszállítását (azaz a tartásdíj mértékének módosítását) , ha tartás meghatározásának alapjául szolgáló körülményekben olyan változás következett be, hogy a tartás változatlan teljesítése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérti. Például a gyermektartásdíj felemelésének indoka lehet, ha a gyermek óvodás korában került megállapításra a tartásdíj, azonban iskolás korában már magasabbak a szükségletei. Leszállításra pedig akkor lehet eséllyel perelni, ha a tartásra kötelezett jövedelmi viszonyai önhibáján kívül csökkennek, így nem képes a korábban megállapított tartásdíjat fizetni (például betegség miatt keresőképtelenné válik)

Az elmaradt gyermektartásdíj végrehajtása

Amennyiben a tartásra kötelezett szülő nem fizeti meg a gyermektartásdíjat időben, akkor a gyermektartásdíj összegére végrehajtást lehet kérni. A bíróság végrehajtási lapot állít ki, mely alapján a végrehajtó az elmaradt gyermektartásdíjat a tartásra kötelezett szülő munkabéréből, számlájáról levonja és a tartásra jogosult számlájára utalja.

A gyermektartásdíj állam általi megelőlegezése

Amennyiben a fenti végrehajtás eredménytelen volt, akkor a gyermektartásdíj megelőlegezése kérhető az államtól.
Feltételei:
1. A bíróság a tartásdíjat jogerős határozatában már megállapította
2. A gyermektartásdíj összegének behajtása átmenetileg lehetetlen,
3. A gyermeket gondozó szülő nem képes a gyermek részére a szükséges tartást nyújtani,
4. A gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi átlagjövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj legkisebb összegének kétszeresét.

A megelőlegezett gyermektartásdíj összege nem haladhatja meg gyermekenként az öregségi nyugdíj legkisebb összegének (mely jelenleg 28.500 Ft) 50%-át, tehát maximum 14.250 Ft lehet.
A megelőlegezett gyermektartásdíjat a gyermek tartására kötelezett szülőtől az állam fogja behajtani.

A terjedelmi korlátok miatt a gyermektartásdíjjal kapcsolatos leglényegesebb kérdések bemutatásra kerültek. Természetesen a részletszabályok és a bírósági gyakorlat ismerete elengedhetetlen a sikeres perbeli részvételkor.

Amennyiben további kérdése merülne fel, keresse irodánkat bizalommal és szívesen segítünk a gyermektartásdíjjal kapcsolatban még esetlegesen felmerülő kérdéseinek megválaszolásában.

Egyéb cikkeimet is ajánlom szíves figyelmébe:


Vegye fel velem a kapcsolatot vagy kérdezzen Online!